Válogatott Hírek 2021.07.31

Zakó. Egy jól eltalált lövés és egy védelmi hiba után két góllal is vezetett a Kisvárda a Groupama Arénában, majd egy videóbírós tizenegyessel szépített a Fradi, amelynek az egyenlítésre már nem futotta az erejéből. A zöld-fehér csapat koncepció nélkül, fejetlenül focizott. Az utóbbi idők legrosszabb játékát produkálta. A Kisvárda pedig megmutatta a jövő szerdán Budapestre érkező Slavia Prahanak, hogyan kell kiütni a Bajnokok Ligájából a magyar riválist.

Győri sóhaj. Mélyen tisztelt KLJ 543 és RXN 198! Bár mindketten csak rendszámukon megszólítható személygépkocsik, engedtessék meg, hogy szót emeljek felséges kerekeik védelmében. Sokszor láttam már mindkettőjüket (és kegyelmeteken kívül száznál is több!) egyéb gépjárművet ezen a szerencsétlen valamikori pázsiton, ami ráadásul a Győr, Vidra utca 13. számú ház lakóinak tulajdona. Jó ideig (és még ma is) igyekeznek e szerencsétlen páriák rendben tartani a néhányszor tíz négyzetméter pázsitjukat, ám hiába, a szegény gépjárművek (ők nem tehetnek róla, hisz’ orruknál fogva vezetik őket a tulajdonosaik a pázsitra) rendszeresen kénytelenek ezen a helyen – ahol semmi keresnivalójuk – éjszakázni. (K.L.)

Felmentés. Július 31-i hatállyal Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor javaslatára felmentette tisztségéből Biró Marcellt, a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkárát – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A csere azért is érdekes, mert arra semmi magyarázat nem érkezett.

Több ezren voltak a Hősök terén. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) kezdeményezte a tüntetést, amelyhez több szakszervezet is csatlakozott. A nagygyűlésre meghívták Pintér Sándort és Kásler Miklóst is, azonban egyik miniszter sem vett részt a demonstráción. Levelet írtak.

Híd Elkészült a Horvátország számára stratégiai fontosságú Peljesac-híd, amely ellen Bosznia-Hercegovina többször is szót emelt. A híd utolsó szegmensét szerda késő este tették a helyére.A Komarna és Bijesta térségében megépített híd 55 méteres magasságban íveli át a félsziget melletti tengeröblöt, ezzel Horvátország kikerülte Bosznia-Hercegovina adriai tengerpartját, és közvetlen összeköttetést alakított ki saját, délebbre fekvő tengerparti sávjával.

Emmanuel Macron francia elnök bírósághoz fordult amiért két dél-franciaországi városban is egy plakáton Adolf Hitlerként ábrázolták őt, ezzel tiltakozva a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s