Szeptember, 2. Déli hírek

(index) Az Indexben Interjú Dobrev Klárával, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjével. Lényeges megállípítások: Bár Karácsony Gergely jelentette be először, hogy összegyűjtötte a kellő számú ajánlást, mégis Dobrev Klárát vette elsőként nyilvántartásba az Országos Előválasztási Bizottság az őszi ellenzéki előválasztásra. Szerinte semmivel sem vagyunk rosszabbak, mint a szlovákok vagy a szerbek, ezért nálunk is van esélye annak, hogy egy nő vezesse az országot. 

Elismeri, hogy vannak konfliktusok az ellenzéki összefogáson belül, de ezek ellenére is megrögzött híve a koalíciós kormányzásnak. A vitát egyébként is jó dolognak tartja, szerinte csak Orbán Viktor hitette el az emberekkel, hogy az a gyengeség jele, ő úgy látja, éppen, hogy az erőé. 

A Jobbik változását hitelesnek tartja, szerinte kevés jobb dolog történhet Magyarországgal, mint hogy egy szélsőjobboldali párt normalizálódik. Úgy látja, a DK is sokat változott annak érdekében, hogy létrejöhessen az ellenzéki együttműködés, de a határon túli magyarok ügyében nem változott az álláspontjuk.  Állítja, ha ő lesz a miniszterelnök, nem kell senkinek félnie attól, hogy a 2010 előtti világ tér vissza Magyarországra.

(Kossuth rádió) A kórházba kerülők 90 százaléka semmilyen oltást nem kapott, 10 százalékuk pedig olyan oltott, akinek valamilyen súlyos alapbetegsége van mondta Szlávik János, a Dél-Pesti kórház infektológiai osztályának vezető főorvosa csütörtökön a Kossuth rádióban. Hozzátette, hogy a gyógyszeres terápia egyelőre nem változott, ezért is fontos, hogy a megelőzésre helyezzék a hangsúlyt.

(444.hu) A Fővárosi Közgyűlésen döntöttek a közterületek elnevezéséről is, ezzel hivatalossá váltak a IX. kerületben a Fudan-ellenes utcanevek, így mostantól lesz: Szabad Hongkong út, Ujgur mártírok útja, Dalai láma út,Hszie Si-kuang püspök út.

(napi.hu) A chiphiány nagyon megviseli a Magyarországon is jelenlévő német cégeket. Jelentősen romlott az üzleti hangulat az autóipar németországi szereplőinek körében az alapanyagok, főleg a mikorcsipek hiánya miatt – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés. Magyarországon jelenlévő német cégek is sorra állnak le a gyártással.

(kulturpont.hu) Elhunyt Mikisz Theodorakisz világhírű görög zeneszerző. A Zorba, a görög című film zenéje, valamint számos más népszerű dallam írója csütörtökön Athénban, 96 éves korában halt meg.
“Görögország lelkének egy részét veszítettük ma el. Elment Mikisz, a tanár, az értelmiségi, a radikális” – fogalmazott Lina Mendoni görög kulturális miniszter a halálhír hallatán.

(újszó.com) Elton John karanténlemezt készített világsztárokkal. The Lockdown Sessions címmel karanténlemezt készített Elton John. A brit zenész más világsztárokkal, köztük Dua Lipával, a Gorillazzal és Stevie Wonderrel dolgozott együtt.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s